Avasi Akciónap 2016 - Zöldült a kávézó

Évek óta szervez a Dialóg Egyesület májusban Avasi Akciónapot, aminek lényege a helyi közösséggel végrehajtani egy olyan akciót, ami jobbá teszi valahogyan a közös életüket.
Idén ennek terepe az Avasi Közösségi Kávézó lett, ahol is zöldesítettünk, virágokat ültettünk kívül-belül a Debreczeni Márton Szakképző Iskola és diákjainak segítségével. Később volt még kézműves foglalkozás, ruha csere-bere, a napot pedig a Sky Fanatic zenekar frontembere NahajPeee, és öccse zárták egy fellépéssel.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, találkozunk jövőre (vagy bármelyik nap)!

A képre kattintva még több kép bújik elő!


Itt pedig átélhető egy szám erejéig a záró zenei életérzés!