Dialóg Egyesület honlapja

Tájékoztató nap a projektről

A "Közösségi tervezési modellek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében" című, NCTA-2014-10770-C számú, a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásában megvalósuló projektünk részeként Tájékoztató napot szerveztünk május 14-én az Avasi Közösségi Térben, ahol potenciális partnereinknek mutattuk be miről is szól és fog még szólni a programunk.

 

További képek facebook-oldalunkon, ide kattintva.

Közösségi tervezési modellek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A Dialóg Egyesület a Norvég Civil Támogatási Alap hozzájárulásával valósítja meg 2015. március 1- 2016. április 30. között a „Közösségi tervezési modellek Borsod- Abaúj- Zemplén megyében” című kísérleti projektjét, melyhez szakmai támogatást az izlandi Citizens Foundation szervezet nyújt.

A projekt megvalósulásához keresünk együttműködő partner településeket, azok önkormányzatait, ott működő szervezeteket, LEADER HACS-ot, Miskolc városában közösségi ügyeket. A partnerek, szakemberek támogatásával, a közösségi tervezés online és offline módszereivel dolgoznak majd a helyben választott, az ott élők számára fontos témákon, ügyeken.

Miért kísérleti a projekt?

Kísérleti jellegét az adja, hogy a már működő közösségi tervezési módszerek mellett a projektbe jelentkező településekkel, szervezetekkel az e-demokrácia adta lehetőségeket is megismerjük és kipróbáljuk, egy közös tanulási folyamaton keresztül. Ennek során szerzett közös tapasztalataink pedig a közösségi tervezés módszertanát gazdagítják.

Mit is jelent a közösségi tervezés?

A közösségfejlesztés két alapelve a közösség és a részvétel, melyek gyakorlati alkalmazása a problémák megoldásában, a települések működésében a közösségi munkamódot teszi lehetővé, amelyben az emberek, szervezetek és intézmények minél szélesebb körének részvételére építünk.

A közösségi tervezés folyamata elősegíti a helyi embereknek, helyi ügyekben érintetteknek a széles körű részvételét, a felmerülő ügyek legkorábbi szakaszában. A településeken élők véleményt nyilváníthatnak az őket érintő ügyekben, elkötelezettekké válva a helyi önkormányzatok értő módon számíthatnak rájuk. A közösségi tervezés hozzájárul a települések demokratikus működéséhez, az ott élő emberek bekapcsolódnak a nyilvánosság csatornáiba, elköteleződnek a projektek, a fejlesztési tervek megszületése és megvalósítása mellett.

Mit nyújt izlandi partnerünk?

Az izlandi Citizens Foundation munkatársai, Róbert Bjarnason és Gunnar Grímsson 2008-ban fejlesztették ki a Your Priorities-szoftvert, melyet – projektünk során – az online közösségi tervezés eszközeként alkalmazunk. Partnereink, a szoftveren túl, szakmai tapasztalataikkal támogatják projektünk sikerességét, melynek része, hogy 2015. június 1-jén nyilvános szakmai fórumot tartanak, amelyre minden projektrésztvevőt szeretettel várunk.

Mit kapnak a bekapcsolódó települések, szervezetek a projekttől?

A projekt iránt elköteleződő települések egy közös tanulási folyamat részeseivé válva, alakítói lesznek egy szakmai kísérletnek. Szakemberek támogatásával, a helyi lakosok bevonásával készül el majd az a cselekvési terv, melyet a települések jövőjének tervezéséhez használhatnak mind az önkormányzatok, mind a szervezetek. Ennek során a közösségi tervezés online és offline módszertanát sajátíthatják el.

A széleskörű nyilvánosság mellett, a megszülető tervek segítségével partnerekre lelhetnek a helyiek között, ezen tervek megvalósításához.

Milyen elköteleződéssel jár a településeknek, szervezeteknek?

A segítő szakemberrel közösen a helyi érintetti kör azonosítása, a helyi emberek folyamatos informálása és a közösségi tervezési folyamatban résztvevők mozgatása.

Kapcsolattartás a szakemberrel.

A tervezői folyamatban való részvétel.

Az izlandi partnerszervezet által tartott képzési napon való részvétel.