Dialóg Egyesület honlapja

Megyei Műhely Kistokajban

Kistokajban folytattuk Megyei Műhely-sorozatunkat 2016. január 30-án a Norvég Civil Támogatási Alap jóvoltából. A térség minden tájáról gyűltek össze közösségfejlesztéssel foglalkozó, vagy abban érdekelt emberek.
A nap alaptémáját a falu és a város kapcsolata, viszonya adta. Vendégünk volt Lányi András, az ELTE egyetemi docense, a téma szakértője, aki előadást tartott nekünk és sok értékes gondolattal gazdagodtunk.
Utána Petkovics Kata a falu kulturális vetületének jegyében olvasott fel nekünk olyan verseket, amik a falusi világba repítettek el minket.

A fantasztikus hidegebéd után (köszi Kistokaj!) world café-módszerrel dolgoztunk fel négy, a témát érintő kérdést, végezetül összegeztük az izgalmas tapasztalatokat.

Mi nagyon jól éreztük magunkat, reméljük ti is, Kistokajnak pedig újfent köszönjük a szívélyes vendéglátást.

Még ennél is több kép, ide kattintva.

Megyei Műhely Hollóházán e-dialoggal

Megyei Műhelyt tartottunk Hollóházán október 17-én. A Dialóg Egyesület a térségben közösségfejlesztéssel kezdte meg tevékenységét, és sok barátot szerzett az évek alatt. Néhanapján összeülünk, hogy beszéljünk közösségeink állásáról, szakmai tapasztalatokat cseréljünk.
A mostani alkalom azért is volt különleges program, mert egyúttal bemutattuk az e-dialog felületet, ami a közösségi tervezést segíti - amiben ez a sok közösségfejlesztő hisz. Hollóháza éppen egyik terepe ennek a munkának. :)

megyei muhely hollohaza

Még több kép szokás szerint a facebook-oldalon: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.834662669984225.1073741850.144553982328434&type=3&uploaded=10

A "Your Priorities"-ről a CiRMi-ben

Még június 1-jén és 2-án járt Miskolcon projektpartnerünk, a Citizens Foundation két tagja, hogy képzést tartsanak nekünk a "Your Priorities"-szoftverről és az e-demokráciáról. Az eseményről a Civil Rádió Miskolc készített tudósítást, amit ezen a linken lehet meghallgatni: https://soundcloud.com/civilradiomiskolc/150716-civil-hirmondo-e-demokracia.

Bemutatkozik az e-dialog.hu az Avason !

Az MVK Zrt. ötletpályázatot hirdetett meg a régi bécsi villamosok felhasználására. Mi legyen az első avasi villamos funkciója? Szolgálja a kultúrát? A szerelmet? A civilséget? A mozit? Vagy éppen valami teljesen mást?
Az Állampolgári Részvétel Hetének részeként gyűjtsük össze együtt az ötleteket az Avasi Közösségi Térben szeptember 26-án, szombaton, 10 és 13 óra között!
Egyúttal bemutatkozik az e-dialog.hu felület is, amin az internet segítségével gondolkodhatunk együtt közös ügyeinkről.

Várunk mindenkit szeretettel!

Kattintható-csatlakozható facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/540188219467010/

Magyarországon jártak izlandi partnereink

A héten Magyarországon jártak izlandi partnerünk, a Citizens Foundation képviselői, hogy képzéseket tartsanak a "Your Priorities" nevű e-demokrácia-szoftverükről.

Június 1-jén a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban a potenciális partnereink képviselői hallhattak bemutató előadást, tehettek fel kérdéseket, és brainstormingoltunk lehetséges ügyekről, amik a közösségi tervezési folyamatok tárgyai lehetnek.P6010003 kicsi

Június 2-án a szóban forgó, "Közösségi tervezési modellek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében" című, NCTA-2014-10770-C számú, a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásában megvalósuló projektünk szakmai stábjával dugtuk össze fejeinket, hogy sikeresen megvalósíthassuk a projektet.

Végezetül pedig június 3-án, Budapesten tartottunk nyilvános bemutató képzést a meghívott érdeklődőknek a Mindspace-szel közösen.

Képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.772276419556184.1073741843.144553982328434&type=3

További infok a projektről: http://dialogegyesulet.hu/index.php/projektjeink/kozossegi-tervezesi-modellek-borsod-abauj-zemplen-megyeben/111-koezoessegi-tervezesi-modellek-borsod-abauj-zemplen-megyeben