Dialóg Egyesület honlapja

TESZ-E? Közösségi hírlevél 1. szám

Az észak – abaúji közösségfejlesztés időszakos lapja

1. évfolyam 1. szám 2012. október

Közösségi házak – segítő közösségek Észak – Abaújban


Egy fecske nem csinál nyarat – szól a mondás -, s ez most hétszeresen igaz...Hét éve történt, hogy a gönci Szia Clubtól meghívás érkezett egy érdekes együtt gondolkodásra, ebből születtek meg hét településen a közösségfejlesztő közösségek. Akik annak idején egybegyűltünk a gönci volt diákotthon emeletén működő Szia Club helyiségben, egyből éreztük és kimondtuk, hogy ez jó. Persze minden dolgunk e világban gondoskodó törődést igényel, s ez így volt ezzel a jó dologgal is! A 2002-től már megyénk szintjén munkálkodó közösségfejlesztők, a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület tagjai Molnár Aranka vezetésével odafigyeléssel ringatták azt a bölcsőt, amelyből felnőttként lépett ki 2007-ben a FÉSZAK-KÖR, a „Fogadó" Észak-Abaúji Közösségfejlesztők Köre Egyesület.

Teltek, múltak az évek, s együtt tevésünk és küldetéstudatunk avatottá tett bennünket arra, hogy szűkebb pátriánkat, Észak Abaújt ne csupán települési identitásunk szemüvegén, hanem tágabb, természetesebb, öko-logikusabb magasságból lássuk. Tudva, hogy a legjobb megoldások a közösségi megoldások, olyan célzatos cselekvéssort (mai divatos szóval élve projektet) terveztünk és indítottunk Észak–Abaújra kiterjesztve, melynek küldetése hármas: 1. a települési közösségfejlesztő folyamatokat beágyazottá tenni, vagyis a települések lakosságát a közösségi együttműködésekbe még inkább bevonni, mert a lényeg a részvételen múlik, minden abból indul ki és ebben él tovább; 2. a közösségfejlesztői gondolkodást településközi szintre is kiterjeszteni, megmutatva, hogy a települések fejlődése nem egymás rovására, hanem egymás erősítésére szolgálhat; 3. azokat a rászorultabb társainkat támogatni, akik a részvételi kedv, vagy lehetőség hiánya miatt kevéssé részesedve a közösség erejéből, megélhetési nehézségekkel is bővebben terhelten kiszorulni látszanak a személyes és közösségi fejlődés pozitív folyamataiból. Ezen szándákaink sikerre vezettek, mert 2011 novemberétől elindulhatott az említett célok megvalósítására a TESZE hívószóval már ismertté vált projektünk (TÁMOP-5.1.3-09/2-2010-0010.), s mely a már említett Dialóg Egyesület, a FÉSZAK-KÖR Egyesület és az Abaúj–Hegyközi Gyermekjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Körzet konzorciumi partnerségében zajlik.

E projekt most mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy a tervezésekor megálmodott, az egész település egységét szolgálni hivatott közösségi terei már működnek: 2012. október 11-én hivatalosan megnyitottuk 9 település settlement házait. Minden ténykedés alapja a „kell egy hely!" gondolat. Ennek a megvalósulását látjuk egy olyan többcélú közösségi tér meglétében – ezt nevezzük settlement háznak -, ahol a képessé tétel lehetőségei nyílnak ki: ha kell, segíteni tudnak nekünk és segíteni tudunk egymásnak, ahol hasznosan tudjuk szabadidőnket eltölteni, ahol el lehet sajátítani, meg lehet tanulni bármit, amire a helyi igények, a mindennapi megélhetés, vagy éppen az életvitelünk szempontjából szükséges lelki–szellemi fejlődés miatt szükség adódhat és ahol közösségi bevonással, megoldással találhatunk gyógyírt esetenként egyéni problémákra is.

Tartalom és a forma olyan összeérése a cél, melyben a lényeg a tartalom, vagyis az, ami ott történik, s azok akik ezt életben tartják közösségi kapcsolataikkal, szándékaikkal és jelenlétükkel, s e többcélú közösségi házak a köréjük szerveződött erős közösségeket hivatottak formában, életben tartani! Mindehhez elengedhetetlen, hogy a tenni akarók mellett a tenni tudókat is megszólítsa ez a gondolat. Mindazon helyi szervezeteket, intézményeket és személyeket is várjuk a settlementek tartalommal való megtöltésének munkájába, akik helyzetüknél, hivatásuknál fogva hatni tudnak az emberekre, közösségekre.

A települési settlementek és a köréjük szerveződő humánszolgáltatók rendszeres nyitvatartást és elérhetőségeket biztosítva, - melyről helyben és a nyilvánosság eszközeivel is tájékoztatva – hívják és várják az érdeklődőket. Szeretettel ajánljuk értő olvasásra első lapszámunk további cikkeit is! A további „TESZ – E?" hírlevelek reményében, szép erdőt, mezőt, egészséges közösséget és jó egészséget kíván a TESZE észak – abaúji csapata!

Az észak-abaúji settlement házak - 2012. október 11
Abaújvár                                                                Gönc
abaújvár Másolás  gönc Másolás

Göncruszka                                                             Hernádszurdok
göncruszka Másolás  
 hernádszurdok Másolás

Hidasnémeti                                                            Pányok
hidasnémeti Másolás  pányok Másolás 

Telkibánya                                                              Tornyosnémeti
telkibánya Másolás  tornyosnémeti Másolás 

Zsujta 
zsujta Másolás