y
akadálymentes honlap Akadálymentes honlap
Dialóg Egyesület honlapja


Állampolgári Részvétel Hete 2016

Dialógus az avasi közösségben

Már hagyománnyá vált, hogy az Avasi Búcsú keretében megrendezett Közösségi Napon a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium udvarán, a Dialóg Egyesület is képviselteti magát.

A különféle tájegységek gasztronómiai különlegességeiből rendezett főzőverseny, a széleskörű termékbemutató és könyvvásár, a népi énekek és mesék előadása, valamint a délutáni szabadidős, sport, és gyerekprogramok alkalmat nyújtottak az itt élő lakosság és az Avasi Közösségi Kávézó fiatal dolgozói közötti párbeszédre. Az Állampolgári Részvétel Hete nevű kezdeményezés részeként évek óta igyekszik a Dialóg Egyesület is szeptemberben mozgósítani, közelebb hozni az embereket az aktív, részvételi állampolgárság felé. Idén is sor került az állampolgársághoz fűződő attitűdök felmérésére, amely kellőképpen provokatív téma ahhoz, hogy személyessé tegye a beszélgetéseket és lehetőséget teremtsen egyéni programjaik népszerűsítésére. Azért volt fontos ez a részvétel, mert minél több fórumon szeretnék megmutatni, hogy létezik egy jó hangulatú hely a lakótelep rengetegben, ahová bárki betérhet és kiöntheti a szívét, vagy ha van egy kreatív ötlete, maga is közösségformáló erővé válhat és segíthet másoknak.

Ez a szombati nap számunkra is aktív kikapcsolódást és pihenést jelentett, ahol akár rég nem látott ismerőseinkkel is találkozhattunk. A félbe maradt témákat pedig szívesen tárgyalnánk tovább, néhány sarokkal lejjebb az Avasi Közösségi Kávézóban, a Szentgyörgy út 42. alatt, egy forró kávé mellett.

 

Detzky Panni (önkéntes)

A képért köszönet illeti az Isteni Ige Templomot. Szokás szerint, rákattintva pedig még több látható.

Kerekasztal-beszélgetés a 10. Panel Levél tiszteletére

A Panel Levél-sorozat nem rég megjelent jubileumi, 10. száma tiszteletére szerveztünk kerekasztal-beszélgetést 2016. július 18-án az Avasi Közösségi Térben. Jót beszélgettünk a nyomtatott, és a kisközösségi sajtó lehetőségeiről Bujdos Attila újságíróval, Tellinger András tördelő-grafikussal, Sélley Andreával, a Dialóg Egyesület elnökével, valamint Solymosi Róbert nyomdásszal - Papp Dénes moderálása mellett.

A képre kattintva megtekinthető néhány kép a beszélgetésről.

Az eddig megjelent Panel Levél-számok pedig ezen a linken keresztül érhetőek el: http://avasikozossegek.hu/index.php/rolunk/hirlevel

Renováltuk-nagytakarítottuk az Avasi Közösségi Kávézót

Több mint másfél várja az avasi közösségeket a Kávézó nyitott kapuja, és bizony időszerűvé vált, hogy kicsit felújítjuk és nagyon kitakarítsuk az épületet. Ezért 2016. június 27. és 29. között ecsetet és tisztítószereket ragadtunk kezeink közé, majd kemény munkával rendet raktunk az Avasi Közösségi Kávézóban. Bónusznak közben jókat nevettünk és finomakat ettünk.

A képre kattintva pedig egy egész galériányi fotóösszefoglalót lehet megtekinteni.

A Yazd Trio fellépésével folytatódott Kispéntek-sorozatunk

A Yazd Trio meditatív zenéjének köszönhetően éltünk meg transzcendetális pillanatokat 2016. július 7-én az Avasi Közösségi Kávézóban.

A koncert a csütörtökönkénti "Kispéntek" sorozatunk következő állomása volt, amikor is élő zenével örvendeztetjük a Kávézó közönségét. Továbbra is várjuk ffellépni vágyó zenekarok jelentkezését !!!

A képre kattintva még néhány kép, alant pedig egy kis minta!

 

Első "Kispéntek" a Kréta-zenekarral

A "Kispéntekek" olyan csütörtöki napok, amikor zenekarokat hívunk meg az Avasi Közösségi Kávézó elé, hogy élőben játszanak nekünk.

Az első alkalommal, 2016. június 23-án a Kréta-zenekar lépett fel, fantasztikus hangulatot összezenélve mindenkinek, aki csatlakozott a nézőkhöz, vagy csak megállt egy kicsit hallgatni. Tervezzük a Kispéntekek folytatását, úgyhogy várjuk fellépni vágyó zenekarok jelentkezését !!!

Addig is, a képre kattintva még több kép jelenik meg, és némileg átélhető a hangulat.

Telhetetlenek kedvéért pedig egy kis audiovizuális élménybeszámoló:

 

resep kulinerresep makananresep nusantara
resep kuliner resep makanan resep nusantara
En kaliteli porno ve sex filmlerini Turkiye'nin porno izle sitesi olan evsun.net uzerinden izleyin. Hd izlemek isteyenlerin vazgecilmez adresi hd pornoher gun porno video arsivini genisletmektedir Ayrica en guncel sikis filmlerini bekaret.net sitemize ait kategorilerden secerek izleyebilirsiniz. Bu arada en guzel porno arsivine sahip sitemiz ufed.org da kaliteli pornolara ulasabilirsiniz.