y
akadálymentes honlap Akadálymentes honlap
Dialóg Egyesület honlapja


Összefoglaló videó a Magyar Kultúra Napjáról

A videón egy kis összefoglalót láthatunk a napról, az elkészült mesét elmondja egyik önkéntesünk, Sencsik Péter, valamint az angol nyelvi klub egyik tagja elszavalja a csapat által lefordított József Attila-verset.

Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, aminek apropóján testvérkávézónk, a nyíregyházi Labor Café kezdeményezéshez csatlakozva verses mesét költöttünk az Avasi Közösségi Kávézóban. Ugyanazt a kezdőmondatot indítottuk útjára a két helyszínen, a betérők közül pedig bárki írhatott egy sort a folytatáshoz.

De voltak még más programok is a napon: a betérők felolvasták kedvenc (vagy éppen saját!) versüket, az angol klubosok József Attila verset fordítottak angol nyelvre, Kocsis Emese segítségével pedig képeken illusztráltuk az éppen alakuló történetet.

Kultúrházak éjjel-nappal az Avasi Közösségi Kávézóban

Farsangolással egybekötött Kultúrházak éjjel-nappal-rendezvényt tartottunk az Avasi Közösségi Kávézóban 2016. február 5-én.

A Romano Teatro Társulat vendégjátékában improvizatív-zenés előadással örvendeztette meg a nagyérdeműt. Őket követte Baranya Nóri és Lakatos Attila duója, Ricsivel kiegészülve, akik hoztak számokat, és még kívánságoknak is eleget tettek.

Készültünk kis vendéglátással is: egyik önkéntesünk sütött finom fánkot (köszi Imi!). A képekért pedig köszönet az Avasi Fotókörnek.

További képek a Kávézó facebook-oldalán, ide kattintva.

Magyar Kultúra Napja az Avasi Közösségi Kávézóban

Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, aminek apropóján testvérkávézónk, a nyíregyházi Labor Café kezdeményezéshez csatlakozva verses mesét költöttünk az Avasi Közösségi Kávézóban. Ugyanazt a kezdőmondatot indítottuk útjára a két helyszínen, a betérők közül pedig bárki írhatott egy sort a folytatáshoz.

De voltak még más programok is a napon: a betérők felolvasták kedvenc (vagy éppen saját!) versüket, Kocsis Emese segítségével pedig képeken illusztráltuk az éppen alakuló történetet.


Még több kép a Kávézó facebook-oldalán, ide kattintva.

Sőt mi több, még egy kis pillanatvideót is készítettünk a napon:

 

Formáld Magad-kiadvány

Egy város megújítása jó eséllyel a városlakókkal történhet, ennek egyik lehetősége a helyben élők közösségi cselekvései, amit egy önkormányzat sokféleképpen támogathat. Miskolcon a Szilvás utcában, az Avas lakótelepen egy konkrét esetben került felszínre az a kérdés, hogy ha a helyben élők megújítják lakókörnyezetüket, akkor azt hogyan tegyék.

A városi önkormányzat a Green City-program részeként reflektált az alulról jövő kezdeményezésre a Formáld magad-kiadvánnyal, amit a Dialóg Egyesület közösségfejlesztői kezdeményeztek, támogattak és támogatnak.

A kiadvány megtekinthető-elolvasható ide kattintva formálhatjuk magunk.

Szegedi Dezső színművésszel készített interjút a (M)érték-csoport

A (M)érték-csoport harmadik kisfilmjében a Miskolc-Avas lakótelepen élő Szegedi Dezsővel beszélget. A színművész 1982 óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja, Déryné- és Jászai-díjas.

Csoportunk havi rendszerességgel mutatja be az Avas "rejtett" értékeit. Ehhez továbbra is várjuk az ötleteket, sőt akár tevékeny segítőket is a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy a https://www.facebook.com/dialogegyesu... oldalon.

És íme a videó:

resep kulinerresep makananresep nusantara
resep kuliner resep makanan resep nusantara
En kaliteli porno ve sex filmlerini Turkiye'nin porno izle sitesi olan evsun.net uzerinden izleyin. Hd izlemek isteyenlerin vazgecilmez adresi hd pornoher gun porno video arsivini genisletmektedir Ayrica en guncel sikis filmlerini bekaret.net sitemize ait kategorilerden secerek izleyebilirsiniz. Bu arada en guzel porno arsivine sahip sitemiz ufed.org da kaliteli pornolara ulasabilirsiniz.