Avasi Ifi

Immáron harmadik éve működik az Avasi Közösségek Ifjúsági csoportja. Az eltelt években egyre több programon vettünk részt és programot szerveztünk. A Dialóg Egyesület  munkatársai segítik munkánkat. Segítségükkel szervezzük és valósítjuk meg azokat a programokat, amik hozzájárulnak a mi fejlődésünkhöz és előrébb tudunk jutni a továbbiakban.

Legelső programunk a Jezsuita Gimnáziumban zajlott, nyárköszöntő néven. Ez kedvcsinálónak jó volt, belekóstolhattunk egy program szervezésébe és megvalósításába. A következő tanévtől kezdve hónaponként összeültünk és nekiláttunk a munkának. Meg tanultunk interjút készíteni, kiállni az igazságunkért, pozitívan gondolkozni, és tovább lépni, ha valami nem úgy sikerült, mint ahogy mi szerettük volna. A programszervezés alapjait, pillérit is megismerhettük koordinátoraink segítségével.

A 2010-es év legnagyobb projektje, a május 8-ára szervezett akciónapunk volt. Ekkora már a logónk is elkészült és hivatalos nevünket is megkaptuk, az avasi intézményekkel közösen megalakult az Avasi Közösségek. Több hónapos felkészülés után egy igazán sikeres programot tudhattunk magunk mögött. A plakátozásoknak, szórólapozásoknak meg lett a gyümölcse. Több érdeklődő látogatott el a helyszínre, mint vártuk. Sok érdekes programmal készültünk az ide látogatókat, melyekben az avasi iskolák, óvodák és szervezetek is segítettek részt vettek. Az érdeklődők kérdőíveket tölthettek ki, melyekben a közösségi terekről valamint az Avasról is kérdeztük az itt élőket. A Tervezz bátran sátorban közösségi tereket tervezhettek, rajzokkal, térképekkel együtt dolgozva láthatóvá tették az elképzeléseiket. A Ferenczi Sándor Középiskola diákjai által szervezett egészségügyi sátorban bemutatókat tekinthették meg és magukat is kipróbálhatták. A közösségi fórumon a lakosság, civilek, politikusok, építészek beszélték át az Avas jövőjét. A gyerekek számára egy játszósátrat alakítottunk ki, valamint énekes, táncos bemutatók is színesítették a napot és vonzották az érdeklődőket. A sikeres programunk után a nyári szünetben sem felejtkeztünk meg a mi csoportunkról, terveinkről, és újult erőkkel indultunk neki a szervezkedéseknek. Az jól sikerült tavalyi akció hatására már több avasi lakost bevontunk be a tervezésekbe, és a beszélgetésekbe.

2010-es év végétől nagyobb hangsúlyt fektettünk a lakókra. Közösségfejlesztő programot indítottunk el az 1-es ütemben. Megkerestük az embereket otthonukban és megkérdeztük a véleményüket az Avasról. Ezeken az interjúkon elindulva közösen az érintettekkel, a jövőben parkosítást és egy újabb akciónapot szervezünk. Az akadály ellenére mi nagyon lelkesek vagyunk, és igyekszünk minden korosztálynak élhetőbbé tenni, a mára sajnos elhanyagolt környékeket, közösségi tereket. Reméljük, a lakosokkal együtt megálmodott terveink sikeresek lesznek.

Kocsárdi Gréta