Avasi Közösségek Fóruma

        A Jezsuita Gimnázium, és a Dialóg Egyesület együttműködésében kezdődött a program. Először 2009 februárjában ültünk le az Avas Városrész közösségi tereit, közösségi kezdeményezések lehetőségeit elemezni.

 

        A Dialóg Egyesület 2009 májusától alkalmanként, majd szeptemberétől tematikus foglalkozások keretében rendszeresen megkezdte ifjúsági közösségfejlesztő koordinátorok felkészítését, egy hosszú távú munka előkészítő szakaszaként. A munkába a Jezsuita Gimnázium diákjain kívül az Avason élő fiatalok is csatlakoztak, és a csapathoz ezután is bármikor bekapcsolódhatnak aktív, tenni akaró helyi fiatalok.

       2009 decemberében ezzel párhuzamosan az Avason működő oktatási, szociális intézmények, társadalmi csoportok vezetői egy közös Fórumon találkoztak, amelyen elindult a közös gondolkodás az Avas közösségi életének fellendítése érdekében. A havi rendszerességgel zajló összejövetelek, az egyre több bekapcsolódó érdeklődővel történő munka eredményeként folyamatosan körvonalazódnak lehetőségek. A jelenleg kihasználatlan területek alkalmasak közösségi térnek, ahol a folyamatosan felkészített fiatal koordinátorok és az iskolák összefogásában számtalan program, kulturális esemény tud megvalósulni.

Célok, tervek:

1. Potenciális közösségi terek közös feltárása, közös kialakítása, tartalommal való megtöltése közös erővel.

2. Közösségi tervezés.

3. Közösségi hasznosítás.

4. Kulturális, szabadidős programok szervezése.

5. Az avasi aluljáró kulturális programokkal való megtöltése.

6. Zöld területek védelme és továbbiak kialakítása, környezetvédelem, környezettudatosság.

7. Közterületek parkosítása, szépítése.

8. Akciónapok szervezése – melynek keretében megszólítjuk az itt élőket az Avast érintő kérdésekben.

DSCF3262