y
akadálymentes honlap Akadálymentes honlap
Dialóg Egyesület honlapja


Emberek Napja - Egy nap a faji megkülönböztetés elleni harc jegyében

Minden évben március 21. a faji megkülönböztetés elleni harc világnapja (antirasszista világnap). Március 28-án erre reflektáltunk az Avasi Közösségi Térbe szervezett Emberek Napjával. A nap első felében kerekasztal-beszélgetésen tárgyalták ki régiónk társadalmi együttélési kultúráját Csendes József szociológus, Horváth János festőművész, Kirs Eszter, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Európai és Nemzetközi Jogi Intézeti Tanszékének vezetője, Raymond Lardellier, a Miskolci Alliance Francaise igazgatója, és Sélley Andrea közösségfejlesztő, egyesületünk elnöke - Varga Péter magyar nyelv és irodalom tanár, disputa tréner moderálása mellett.

A nap második részében az irodalomra koncentráltunk a békés együttélés jegyében: Barcsai László költő, Fecske Csaba költő, publicista, Kabai Zoltán költő, valamint Zemlényi Attila, a MŰÚT folyóirat főszerkesztője olvastak fel nekünk.

Sajtó:

http://avasikozossegek.hu/index.php/koezoessegi-terek/avasi-koezoessegi-ter/az-avasi-koezoessegi-ter-hirei

http://www.eszak.hu/helyi/2015/03/28/emberek-napja-az-avason.eszak

http://ciha.blog.hu/2015/03/25/emberek_napja_miskolc-avas

http://www.muut.hu/?p=12024

Kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=-b0qzKHhY00

Képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1583130235292652.1073741836.1492278911044452&type=1&notif_t=like

emberek napja

resep kulinerresep makananresep nusantara
resep kuliner resep makanan resep nusantara
En kaliteli porno ve sex filmlerini Turkiye'nin porno izle sitesi olan evsun.net uzerinden izleyin. Hd izlemek isteyenlerin vazgecilmez adresi hd pornoher gun porno video arsivini genisletmektedir Ayrica en guncel sikis filmlerini bekaret.net sitemize ait kategorilerden secerek izleyebilirsiniz. Bu arada en guzel porno arsivine sahip sitemiz ufed.org da kaliteli pornolara ulasabilirsiniz.