y
akadálymentes honlap Akadálymentes honlap
Dialóg Egyesület honlapja


1 éves a TESZE program

 

dscn6474

Rendhagyó nap volt a TESZE program életében 2012. november 5-e. Minden a megszokott forgatókönyv szerint kezdődött - lévén a hónap első hétfője -, a szokásos teljes stáb körében megtartottuk szakmai napunkat. Ilyenkor a településeken dolgozó közösségi munkások megosztják a stábbal a hónapban történt eseményeket, kicserélik tapasztalataikat, megvitatjuk a szervezés és megvalósítás kapcsán felmerülő nehézségeket, de a sikerélményeket is. 

 

dscn6484

Most is így tettünk, a program közösségi munkásai, közösségfejlesztői, közösségi szociális munkásai, vidékfejlesztője, szakmai és projektvezetése megvitatta az aktuális szakmai dilemmákat, és keresett megoldási javaslatokat, ahogy azt teszi már egy éve: 2011. november 2-án ültünk le először, akkor már hivatalosan is TESZE stábként, hogy 32 hónapig - és a helyi fogadókészség reményében sokkal tovább - keressünk közösségi megoldásokat az észak-abaúji társadalmi-gazdasági problémákra helyben, saját erőforrásaink újrafelfedezésével. 

Közös egy évünket ünnepeltük meg a meghívott barátokkal, családtagokkal, a közreműködő humánszolgáltatókkal az est hátralévő részében. Kis csapataink a TESZE Activityben a programhoz kapcsolódó fogalmakat adták vissza nem kis derültséget okozva ezzel: kiderült, hogy nem is olyan elmagyarázni a projektasszisztenst, elmutogatni a vidékfejlesztést, vagy lerajzolni a közösségfejlesztést. Ezután egy TESZE Totóval igazoltuk, hogy mennyire ismertük meg egymást az elmúlt év során.

dscn6566

Meg is ajándékoztuk egymást: a résztvevők hoztak magukkal egy a TESZÉ-hez színében, formájában, gondolatiságában kapcsolódó kis tárgyat, lehetőség szerint kézzel készítettet, és kalapból (a hidasnémeti varróklub, alias Textil-Bár tagja által varrt laptop-tokból) kihúzva a neveket körbeajándékoztuk egymást. Ezután egy gyönyörű, helyben (Telkibányán) készített tortával tettük teljessé az ünneplést, és még sokáig beszélgettünk, mert haza indulni a legnehezebb, ha együtt vagyunk.


 

resep kulinerresep makananresep nusantara
resep kuliner resep makanan resep nusantara
En kaliteli porno ve sex filmlerini Turkiye'nin porno izle sitesi olan evsun.net uzerinden izleyin. Hd izlemek isteyenlerin vazgecilmez adresi hd pornoher gun porno video arsivini genisletmektedir Ayrica en guncel sikis filmlerini bekaret.net sitemize ait kategorilerden secerek izleyebilirsiniz. Bu arada en guzel porno arsivine sahip sitemiz ufed.org da kaliteli pornolara ulasabilirsiniz.