y
akadálymentes honlap Akadálymentes honlap
Dialóg Egyesület honlapja


Pányoki klubélet csigatésztával

DSCF1660TESZE települési körlépünket egy Pányokon tett látogatással kezdjük, ahol a settlement-ház a gyülekezeti teremben fogadja az oda látogatókat. Erzsike, a közösségi munkás, Aranka és Jolánka néni vártak bennünket.
 
Verőfényes délelőtt érkezünk Pányokra, ahol már csak kisebb foltokban virít egy-egy hókupac. Szerencsére, hiszen egy-két héttel korábban alig lehetett megközelíteni a völgyben meghúzódó apró települést. A református gyülekezeti terem felé vesszük az irányt, ami most már több-funkciós tér, hiszen itt tartják a TESZE programokat is a résztvevők. Pányokon többnyire idős emberek élnek, ráadásul sokan közülük magukra is maradtak, a hétvégiházasok megszaporodása ellenére sem laknak ma már minden házat.
Aranka néni és Jolánka néni sürög a konyhában Erzsike, a közösségi munkás mellett. Az elmúlt hetekben, erzsikeKarácsony környékén mézeskalácsot, csigatésztát készítettek, és az ünnepek utáni megpihenés ad most alkalmat, hogy „megegyék, amit főztek”, a csigatészta bekerül a töltelékes levesbe. A leves már a végső stádiumában gyöngyözik a tűzön, így van időnk egy kicsit beszélgetni az itteni életről, közösségről.
Tésztát otthon is gyúrnak, nem csak itt, metéltkét, levesbe galuskát, csigát, szabógallért vagy ide-oda tésztát. Egyébként egymás társaságáért járnak a TESZE programokra, különben nem lenne hol összefutniuk a faluban (Pányokra csak mozgóbolt jár) a vasárnapi istentiszteleten kívül. Régen volt már, hogy lány korukban összejártak szombatonként tollat tépni, amit aztán párnába, paplanba töltöttek. Fontak, szőttek, vasárnap meglátogatták egymást, énekelgettek is. Akkor még télvíz idején egy-egy szobát fűtöttek csak, ott volt az egész család, fontak, kézimunkáztak, beszélgetve teltek a hosszú délutánok. Jártak fonóba, ahol a lányok koruk szerint tartottak össze, még mai napig is számon tartják az akkori társaságot. A szövés lassan sajnos kikopott, de a falu is elveszítette régi gazdagságát, nagyságát. Ma már várni kell arra, hogy jöjjön a kenyeres kocsi. Most már inkább a TV és a Dankó rádió a szórakozás. Menet közben Aranka néni kiszól Erzsikének, hogyan tegye bele a töltelékes zacskót a fazékba.
Jó ebédhez a Dankó rádióból szól a nóta, jól esik a finom étel, de Erzsike ilyenkor sem feledkezik meg másokról, amíg az asztal fölött beszélgetünk, visz a még forró levesből az egyik otthon betegeskedő klubtagnak, ettől reméljük, majd megerősödik, teszi hozzá, amikor visszatér közénk. Jolánka nénit a falugondnoki busz vitte haza, hogy ne kelljen annyit mennie. A jó hangulat és ebéd emlékét magunkkal vittük, a töltelékes leves receptjét pedig megosztjuk itt, hogy rögzítsünk egy nagyon fontos helyi értéket Észak-Abaújból, és rajtunk kívül más is lakjon jól!
leves
Húsleves töltelékkel
 
Hozzávalók:
csontos hús (pl. nyakszeg vagy csontos karaj)
leveszöldség
csigatészta (pányoki közösségi „lelkes” csigatészta, ami sok éneket hallot készültében, és bordán készült, ami a pányoki asszonyok régi szövőeszköze)
Odatesszük a levest, amikor felfőtt, a habot levesszük, sózzuk, szemes borssal ízesítjük. Amikor a csont már kifehéredik, akkor van megfőve.
 
Töltelékhez (érzésre, ahogy a rutin diktálja):
máj (nyersen, vagy főve, apróra vágva)
közepes fej hagyma apróra vágva
petrezselyemzöld
bors
zsír (forró levesből egy kanálnyival elkeverve, hogy felolvadjon)
5-6 tojás
ahány tojás, annyi kanál liszt
Elkeverni, erősebb falú zacskóba tölteni, levesbe a lábos falához fedővel rögzítve megfőzni.  
resep kulinerresep makananresep nusantara
resep kuliner resep makanan resep nusantara
En kaliteli porno ve sex filmlerini Turkiye'nin porno izle sitesi olan evsun.net uzerinden izleyin. Hd izlemek isteyenlerin vazgecilmez adresi hd pornoher gun porno video arsivini genisletmektedir Ayrica en guncel sikis filmlerini bekaret.net sitemize ait kategorilerden secerek izleyebilirsiniz. Bu arada en guzel porno arsivine sahip sitemiz ufed.org da kaliteli pornolara ulasabilirsiniz.