Ifjúsági közösségfejlesztés nyomonkövetése, eredmények a projektben

A projektbe bevont roma fiatalok körében facilitált közösségfejlesztési folyamat, illetve a projekt keretében kidolgozott ifjúsági közösségfejlesztési akciótervek megvalósulásának nyomonkövetése és szakértői támogatása 3 településen hozott eredményeket.

Ennek előzményeként meghatározó szakmai eseményként a Mobilizációs táborban elkészült ifjúsági közösségfejlesztési tervek, ötletek támogatása 5 kiválasztott helyszínen zajlott, s ezek közül 3 akció megvalósítását készítettük elő.

A következő ifjúsági közösségfejlesztési ötletek kerültek kiválasztásra:

Bánréve – helyi fiatalok közösségi eseményének szervezése, közösségek terek felújítása

Ricse – elszármazott ricsei emberek közösségének kialakítása, fejlesztése

Forró – történelmi klub kialakítása

Hernádszentandrás – állampolgári beszélgetés szervezése a helyi közéletről

Miskolc, Avas lakótelep – helyi közösségi térben való aktív jelenlét, önkéntes munkával történő hozzájárulás a városrészi közösségfejlesztési folyamathoz

A facilitálás során a fiatalokkal zajló munka online és személyes térben történt, amelyek során a következő kérdésekre keresték a válaszokat:

-           Kivel szervezné az ügyet szívesen?

-           A megvalósításhoz kiket vonna be településéről?

A fiatalok lépésről lépésre haladtak, először ők is az online térben keresték a kapcsolódási lehetőséget társaikhoz, amiben a jártasságuk, és a helyi kapcsolati hálójuk adott jó alapot. A közösségi oldalakon ápolták a bevont társaikkal a folyamatot, és ott kezdték el tervezni a pandémia felszabadulása utáni időszra a közösségi akciókat. Ezek 2021. nyarán valósultak meg az alábbi tartalommal: 

 

Ricsei elszármazottak összehozása

A ricsei fiatal egyetemista lány terve szerint egy facebook csoport létrehozása nemcsak a helyi közösségnek fontos, hanem azoknak is, akik Ricséről származnak, de már más városokban vagy külföldön élnek. Fontos lehet egy - egy online beszélgetés számukra, a megélt tapasztalatokról, miközben számukra fontos gyökereikkel támogatathatják meg egymást. Nemcsak a család, a régi barátok, hanem az osztály és évfolyamtársak is rátalálhatnak egymásra, akiket messze vetett a sors azóta egymástól. Ez egy megtartó kapcsolati támogató csoport, ami aztán önálló életre kellhet, de a kezdeményezés azért is fontos számára, mert el tudja képzelni, hogy ő is otthonától messze találja meg a lehetőségeit.

A folyamatban a következő lépések mentén haladtunk, s közösen kerestük a kérdésekre a válaszokat:

  1. Találod meg magad mellé azokat, aki segítségedre lesznek a szervezésben és kötődik Ricséhez.
  2. Csoportnév kitalálása és egy rövid leírás készítése kapcsán: Mi a célja? Miért szerveződik? Mit adhat a tagok számára?
  3. Hogyan szeretnéd az elszármazottakat megtalálni? 

Ricsei láncszemek csoport

Kimondottan a faluból elköltözött emberek számára jött létre. Elsődleges cél őket újra összekötni, s a közösségi életbe bevonni. Abból a célból szerveződik, hogy ismét találkozzanak akár online, akár személyesen. A régmúlt eseményeit megint felidézni, hogy kiszakadjanak a szürke hétköznapokból. Ez által szert lehet tenni kellemes időtöltésre, feltöltődésre, izgalmas pillanatokra. Személyes információcsere és tapasztalatok, ismeretek átadása érdekében is jó lehetőség.

 

Bánréve – helyi fiatalok közösségi eseményének szervezése, közösségek terek felújítása kapcsán egyeztetések

Bánrévei fiatalok közül néhány kortárs keresésével indult a folyamat támogatása, s a következő kérdések lettek átbeszélve: 

-           Mi lenne az első szabadidős program, aminek örülnének a karantén után?

-           Kiket hívnának, - a járványelőírásokat betartva - egy találkozóra?

-           Mik a célok?

-           ifjúsági közösség aktivizálása

-           elhanyagolt területek megtisztítása, használata

-           elhanyagolt játszótér felújítása

A későbbi folyamatban egy zárt messenger csoportban meghívásra került 10 bánrévei fiatal, ahol a fiataloknak ezen célokat megkínálta a kezdeményező. A célok tetszettek és többen aktívitásukkal, önkéntes munkával ajánlkoztak be. Ezután a következő lépésekben állapodtak meg a fiatalok.

1-         Mi lenne a karantén utáni első szabadidős program?

Egy közös bográcsozás, esetleg szalonnasütés jó programnak bizonyulna kezdésként.

2-         Mit tennétek azért, hogy a Bánrévei ifjúsági program megvalósuljon?

A helyi közösségi  munka iránt elköteleződőtt fiatal összehívta a fiatalokat egy megbeszélésre, ahol elindult a közös tervezés. Az illetékesekkel felvették a kapcsolatot és egyeztettek velük a játszóterek megújítása kapcsán. A következő időszakban történő egyeztetések során kiderült, hogy az önkormányzat pályázott a játszóterek felújítására, ahol a fiatalok elkezdtek összejárni. Egyik közös programuk keretében helyi ifi sprotbajnokságot szerveztek, s az esős idő ellenére hasznosan - focival és beszélgetésekkel - töltötték együtt a szabadidejüket.  

 

Avasi görögkatolikus egyházközösség tagjai által végzett plébánia megszépítésében való részvétel

A járványhelyzetre való tekintettel a miskolci közösségi terek is hosszasan zárva tartottak, ami a helyi közösségi életre nem volt jó hatással. Sokan magányosan töltötték az idejüket, az egyházi közösségbe járók sem tudtak találkozni. A fokozatos nyitvatartást vállaló avasi plébánia és környezete a pandémia ideje után újra megszépülhetett.

Amikor 2021. tavaszán önkéntes lehetőségeket vettük számba, többen ajánlották fel közösségi aktivitásukat, aminek köszönhetően a közösségi terek körül szemétszedési akció és egyéb közösségi cselekvések valósultak meg.

A program az EFOP-1.3.7-17-2017-00253 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

©2024 Dialog Egyesület. Designed By Endi

Search