__________________
PROJEKTJEINK
- "Együtt a Sajómentén"
- HELYBEN MARADUNK
- Avasi Közösségfejlesztő Program
__________________
Együtt a Sajómentén!
Megvalósulás ideje: 2009. december 1. - 2010. május 31.
Célunk, hogy a Sajó mentén lévő szervezetek és a Dialóg Egyesület között a már eddig is működő együttműködést átalakítsuk a fórumok és képzés segítségével, és egy érdekérvényesítő civil hálózat bontakozzon ki.
A Sajó mentén lévő két szervezet (Sajómenti Civilek Egyesülete, Sajógalgócért Egyesület) és a Dialóg Egyesület együttműködése 3 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az előző két szervezet még nem is létezett. A közös munkánk tudatosította a résztvevőkben, hogy érdekeik érvényesítése sokkal szervezettebb, tudatosabb lesz, ha azt egy- egy szervezet keretei közé helyezik.
Az együtt gondolkodás a közös munka azóta is folyamatosan zajlik, melyben a Dialóg Egyesület a szakmai iránymutató szerepét tölti be.
Szeretnénk, ha a szervezetek mellérendelt viszonyba kerülnének egymással, a korábban a kezdeményezéseket generáló Dialóg Egyesület is csak egy lenne az együttműködők között. Ennek a célnak az elérése miatt van szükség erre a projektre.
A találkozók, a közös képzés lehetőséget teremt arra, hogy a szervezetek jobban megismerjék egymást, többen részt vegyenek a szervezetekből rajta, így a szervezeti mellett a személyes ismertségek is más szintre kerülnek.
A tudatosan felépített, a civil együttműködésre, érdekérvényesítésre koncentráló program változásokat tud generálni a három szervezet eddigi kapcsolatában.
Erre azért is nagy szükség van, mert a Sajó mentén lévő szervezetek eddig főleg rendezvények szervezésével, szabadidejük eltöltésével foglalkoztak.
Már többször volt szó egy másféle szerep felvállalásáról, ahol civil érdekeket is képviselnének, de eddig megmaradt ez a beszéd szintjén. Ezzel a projekttel fel lehet gyorsítani ezt a folyamatot.
Ez az együttműködés egyszerre területi és ágazati. Területi, mert a Sajó mente 6 települését (Hét, Sajóvelezd, Sajógalgóc, Sajóivánka, Vadna és Sajókaza) öleli föl és szakmai, mert a közösségfejlesztésről szól, mely vonalat a Dialóg Egyesület képvisel.
Egy-egy szervezet lehetősége önmagában általában nagyon korlátozott. A szervezetek összefogással megtöbbszörözhetik erejüket és befolyásukat. Megnő az érdekérvényesítő képességük, melynek eredményeképpen megnő a résztvevők száma, mely nagyobb súlyt ad egy cél érdekében történő fellépésnek. Közösen olyan eszközök is elérhetővé válnak, amelyekre külön-külön nincs lehetőségük. Ezek közé tartozik az információ elérése is.
tovább>>
__________________
HELYBEN MARADUNK! - Megmutatjuk helyi emberi, épített és természeti értékeinket
Megvalósulás ideje: 2010. február 1. - 2010. december 31.
A projekt célja:
A Borsod-Abaúj-Zemplén megy különböző részein élő,- általunk aktivizált - közösségek köreiben felmerült igények megvílósulásának elősegítése a következő témákban és módszerekkel:
- Közösségi tevékenységeik tapasztalatainak átadása
- Helyi értékeik (természeti, épített és emberi) mélyebb szintű felmérése és bemutatása rendezvényeken )megyei találkozókon, képzésen, előadásokon, kiadványban, jógyakorlat látogatáson)
A kiválasztott települések a legaktívabb csoportjaink közé tartoznak, akik maguk fogalmazták meg a megyei szintű együttműködés igényeit, ahol a helyi közösségek környezettudatosságának elősegítését is megcélozzuk (interaktív előadás, oktatófilmek, gyakorlati bemutató), iránymutatást kívánunk nyújtani a fenntarthatóbb életmód kialakításához szükséges elvek megismeréséhez.
Tervezett tevékenységeink:
Az előkészítés során kidolgozzuk a kérdőívet, melyet kezdéskor és záródokumentumként is kitöltetünk a résztvevőkkel.
4 megyei műhely és 6 helyi találkozó szervezése, melyek más-más témát ölelnek fel mind a környezetvédelem (génmódosítás, biotermesztés, klímaváltozás, levegőszennyezés, stb.) mind a közösségfejlesztés területén.
A helyi értékek felmérése több lépésben történik, részben településenként az érdeklődők által, másrészt a "Kincskereső képzés" keretén belül.
A program végén szeretnénk összeállítani egy kiadványt, amelyet 500 példányban nyomtatnánk ki. Az iskolai előadások témáinak igényét felmérjük, adathordozón az intézmények rendelkezésére bocsájtjuk.
A médiával folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, sajtoanyagot készítünk számunkra. A helyi nyilvánosságba történő bekerülésünket a csoportok segítik.
A jógyakorlat látogatást Heves megyében tervezzük, ahol egy kis közösség aktív működéséről kívánunk tájékozódni, illetve a helyi emberek által működtetett biogazdaságot néznénk meg.
tovább>>
__________________
Avasi Közösségfejlesztő program
A Jezsuita Gimnázium, az Avasért Egyesület és a Dialóg Egyesület együttműködésében kez-dődött a program. Először 2009 februárjában ültünk le az Avas Városrész közösségi tereit, közösségi kezdeményezések lehetőségeit elemezni.
Egyesületünk 2009 májusától alkalmanként, majd szeptemberétől tematikus foglalkozások keretében rendszeresen megkezdte ifjúsági közösségfejlesztő koordinátorok felkészítését, egy hosszú távú munka előkészítő szakaszaként. A munkába a Jezsuita Gimnázium diákjain kívül megszólítottuk az Avason élő fiatalokat is, és a csapathoz ezután is bármikor csatlakoz-hatnak aktív, tenni akaró helyi fiatalok.
2009 decemberében ezzel párhuzamosan az Avason működő oktatási, szociális intézmények, társadalmi csoportok vezetőit meghívtuk egy Fórumra, amelyen elindult a közös gondolko-dás az Avas közösségi életének fellendítése érdekében. A havi rendszerességgel zajló össze-jövetelek, az egyre több bekapcsolódó érdeklődővel történő munka eredményeként folyama-tosan körvonalazódnak lehetőségek:
1. potenciális közösségi terek közös feltárása,
2. közös kialakítása - közösségi tervezés
3. tartalommal való megtöltése közös erővel – kulturális, szabadidős programok szervezése
4. közösségi hasznosítás
A jelenleg kihasználatlan területek alkalmasak közösségi térnek, ahol a folyamatosan felkészí-tett fiatal koordinátorok és az iskolák összefogásában számtalan program, kulturális esemény tud megvalósulni.
- Az avasi aluljáró kulturális programokkal való megtöltése
- Közterület parkosítása, szépítése: első ízben a Jezsuita Gimnázium és az egyetem közötti terület parkká szépítése.
Az Avas Városrész közepén elhelyezkedő zöld övezeti, jó levegőjű környezetben lévő terület alkalmas szervezett szabadtéri programok mellett kötetlen sétákra, közös prog-ramokra, sportolásra.
- Közösségi tervezés az Avason lakókkal
2004 tavaszán egy olyan program indult az Avason, amelynek célja volt, hogy egy New-York-i vendégprofesszor vezetésével a Budapesti Műszaki Egyetem építészhallgatói egy új városfejlesztési modellel, módszerrel ismerkedjenek meg. Az oktatási programhoz olyan helyszínt kerestek, ahol élő helyi igények megfogalmazhatók, ahol a város nyitott és keresi maga is a legjobb megoldást - így kerültek Miskolcra. Ők olyan városrészek rehabilitációs programot valósítottak meg, ahol a helyi igényekre épülő, lakosság bevonásával létesülhettek széles rétegeket elérő közösségi-szolgáltató intézmények. A program keretében egy avasi partnercsoporttal együttműködve az építészhallgatók 2004 tavaszán nyolc különböző tervet készítettek el, majd júniusban az elkészült tervek közül négyet választottak ki és mutattak be a Város vezetésének egy kiállítás keretében.
2010-ben ismét van lehetőség a Budapest Műszaki Egyetem építész hallgatóinak segítsé-gével közösségi tervezésre az Avason. Ez alkalommal is új közösségi terek, illetve már meg-lévő épületek felújítása, újjá álmodása a cél.
- Ehhez kapcsolódik a Városmegújítási munkacsoport, amely a Közösségfejlesztők Egyesületének vezetésével és Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával vizsgálja a helyi közösségek bevonásán alapuló városmegújítás kérdéskörét.
A munkacsoport céljai: összegyűjteni a fellelhető ismereteket, korábbi kutatásokat, egyetér-tésre jutni a módszertani kérdésekben, városmegújítási protokoll összeállítása, gyakorlati ter-vezési programba bekapcsolódni, azt befolyásolni, tapasztalatot szerezni.
TERVEZZ BÁTRAN! programjuk gyakorlati beavatkozó, terepmunka szakaszához kapcso-lódik avasi munkánk:
• Közvetlen gyakorlati bekapcsolódás egy hazai városmegújítási programba Miskolcon, az Avas lakótelepen, Pécsett és Debrecenben a Nagyerdőben elinduló városmegújítási programokba.
• Szakmapolitikai javaslatok megfogalmazása és lobbi stratégia elkészítése, amely a programidőszakot követően is működik. A lobbi stratégia célja, hogy elfogadtassa, és kötelező normává tegye a fejlesztések során a helyi és a központi döntéshozók körében a közösségi alapú tervezést.
• Nyilvánosság munka: a közvélemény tájékoztatása erről a hiányról – szükségletről, a különböző szakaszokban tudósítás a program lépéseiről, eseményeiről. Az utolsó sza-kaszban a nyomásgyakorlás főként a döntéshozók irányába, a lobbi-tevékenység meg-erősítése-kiterjesztése a média, az érintett csoportok irányába működik.
- Miskolc város Integrált Városfejlesztési Stratégiájához való illeszkedés
Az Avasért fórumok alkalmain tanulmányoztuk az avasi intézményvezetőkkel Miskolc város IVS-ét. Munkánkkal az abban tervezett fejlesztéseket is kívánjuk segíteni, együttműködve a város főépítészével.
- Nyilvánosság, helyi lakosság bevonása
A közös munka két szálon indult el. Mind az ifjúsági közösségfejlesztő koordinátorok csapata, mind az Avasért fórum nyitva áll a csatlakozni kívánók, illetve érdeklődők előtt. (a fiatalok tervei és az Avasért Fórum emlékezetői megtalálhatóak a „Dokumentumok” között)
AVASI AKCIÓ 2010. MÁJUS 8.
Az avasi emberek megszólítását, bevonását célozza „A mi Avasunk” pályázati felhívásunk és az Avasi Akciónk.
A fiatalok által összeállított AVASI AKCIÓT közösen valósítjuk meg az Avasért Fórumba bekapcsolódó intézményekkel, és a helyi lakosokkal. A program célja: közös gondoskodás, cselekvés lakóhelyünkért, az Avasért. Az akció aktív célja: a Jezsuita Gimnázium és az egye-tem közötti park szépítése szemétszedéssel, tereprendezéssel, és az avasi aluljáró programokkal történő megtöltése. PROGRAMUNKAT, TERVEINKET szeretnénk bemutatni minél több embernek. Ezen a napon bemutatkozunk a helyi embereknek, és hívjuk őket egy hosszú távú közösségi programra. (Pályázati felhívásunk, és Avasi Akciónk programja „linken” látható.)
Beszámolót készítette: Sélley Andrea, Dialóg Egyesület (info[kukac]dialogegyesulet.hu, vagy 70/949-8421)
tovább>>
__________________